Egy fiatal kutató hétköznapjai

Legjobban szeretem a laborban a húslé-agar ízét is illatát. A húslé-agar egy általános táptalaj, a baktériumok és a gombák egy jó része kinő rajta. (Az agaragar tengeri vörösmoszatokból nyert poliszacharid-keverék, sűrítő- és gélképző anyag, mely segítségével a mikrobiológiában használt szilárd táptalajok készíthetőek el.) Megenni persze nem szokás, legalábbis emberek által nem, de a táptalaj úgy készül, hogy a megfelelő alapanyagokat, azaz húskivonatot (hm, igen, jobb nem tudni, hogy miből készül), glükózt, peptont (fehérjékből képződő lebontási termék) és NaCl-ot, valamint az agart némi vízzel összemérjük és feltesszük főni, hogy a szilárd agar felolvadjon. Amikor az agar felolvadt, egy üvegpipettával 10 ml-enként szétosztjuk kémcsövekbe az egészet. És itt jön a kulcspillanat, amikor a műhúsleves íze a gőzökkel az ember szájába kúszik, illata az orrot ingerli. Számomra valamiért az évek során megnyugtatóvá és otthonossá váltak ezek az ízek és illatok.
Aki laborban dolgozik, annak mindenképpen lesz egy furcsa kötődése az ottani szagokhoz. Anyukám évekig kórházi laborban dolgozott, most, ha bejön hozzám az egyetemre rögtön megjegyzi, hogy hm, de jó ez a kis laborszag, pedig nekem már fel sem tűnik. Valószínűleg a vegyész- és biomérnöki tanulmányok kezdetén a BME Ch épülete is egy végtelenül bűzös valami volt, amihez aztán villámgyorsan hozzászokik az ember szaglószerve.
Legmagasabb szinten az illatok felismerését egy gyógyszergyár mikrobiológiai laborjában dolgozó volt kolléganőm végzi, aki, ha a férje beteg, csak megszaglássza az arcát (orrát), és meg tudja mondani, hogy éppen milyen bakteriális fertőzése van!
Akit érdekel, hogy mire is lehet például a húslé-agart használni, a KÖRINFÓ-n lesse meg.