A kutatás, a labormunka azért jó, mert mindig változatos, izgalmas, kreatívnak kell lenni és tele van sikerélménnyel, új, publikálásra érdemes eredményekkel. Hááát...

Kutatni, laborban dolgozni tényleg jó, és tényleg mindig új kihívásokkal szembesül az ember, ami a felszínre hozza az összes tudását, de legtöbbször bizony nagyon is unalmas és monoton. Statisztikai értékeléshez alapvető elvárás a több párhuzamos mérés indítása, ez már alapból sok-sok ismétlést, ugyanannak a munkafolyamatnak a többszöri elvégzését jelenti. Sokszor a hallgatóknak ez jelenti az elképzelt munkához képest a legnagyobb csalódást. Vegyünk néhány, az ember monotonitástűrését próbára tevő példát a környezettoxikológiából:

1. Sejtszámlálás: A Tetrahymena pyriformis egy egysejtű állatka. Mikroszkópba nézve csillóikkal hajtva össze-vissza rohangászó állatkákat látunk. Ha meg akarjuk számolni őket, akkor szegényeket egy kis formalinnal elkábítjuk (sőt, ebbe bizony bele is halnak). Ezután szépen meg kell számolni a 2 µl folyadékban található egyedek számát, ami olyan 150-250 közé esik általában. A végére golyózik az ember szeme, és az sem segít, ha számolás közben valaki hozzászól, akkor garantált az eddig megszámolt állatok számának elfelejtése.

2. Szívritmus számolás: A Daphnia magna (kis vízibolha) a környezettoxikológiában az egyik legkedveltebb vízi tesztorganizmus (lásd korábbi blogbejegyzés). Az erdőjáró ember akár a tiszta források közelében a patakban is rálelhet. A vízibolhák szívének verése sztereomikroszkóp (legfeljebb 100-szoros nagyításig használható mikroszkóp, ami tulajdonképpen két egybeépített mikroszkópból áll és a két szemünkkel a két különböző képet szemlélve a tárgyról térbeli képet kapunk) alatt jól látható és meg is számolható. Ilyenkor tíz másodpercig néz az ember 1 darab vízibolhát és megszámolja az ez idő alatti szívveréseket (50-60 db). Ezt megcsinálja háromszor. Aztán ezt megcsinálja összesen 10 vízibolhával egy darab mintára. De egy mintából is van három párhuzamos mérés, amire megint csak megcsinálja. És akkor van az embernek több mintája. És ezt csinálhatja napestig.

3. Telepszámlálás: Ha érdekel minket, hogy mennyi élő sejt van egy talajmintában, akkor azt meghatározhatjuk úgy, hogy különböző összetételű táptalajokon (lapozz vissza!) kitenyésztjük őket, és a táptalaj felületén, szabad szemmel is látható telepeket megszámoljuk, ugyanis ha jól találja el az ember a hígítást, akkor egy darab sejtből egy darab telep fejlődik ki. Léteznek persze már képértékelő programok a sejtszámoláshoz, de a legegyszerűbb (legolcsóbb) módszer a Petri-csésze hátulján egy alkoholos filccel bepöttyözve megszámolgatni a telepeket. (A pöttyözés azért kell, hogy nehogy kétszer számolja az ember ugyanazt a telepet). Ez azért jó, mert néha túl sok telep van, olykor túl kevés, sok csak a fény-fele fordítva látszik, némely elbújik a Petri-csésze szélén, vagy egyszerűen nem is telep, csak egy szösz vagy buborék.

4. Növényi gyökér- és szárhosszak mérése: Toxicitás mérésére jó módszer a növények növekedésének mérése, amikor a magból kifejlődő 3-7 napos növény (a teszt időtartama a növény fajtájától függ) gyökerének (illetve gyökereinek) és szárának hosszát lemérjük vonalzóval. Fogjuk a kis növényt, a vonalzón szépen kiegyenesítjük és lemérjük a gyökerének hosszát. Ez általában 5-20 mm. Ha több gyökere van, mint például a búzának, akkor lemérjük mindet. Aztán szépen odaillesztjük a szárat a vonalzóhoz és azt is lemérjük. Egy Petri-csészében van 25 növény, aztán van pár párhuzamos, aztán... Megnyugtató, hogy ebben tényleg lehet gyorsulni, egy kezdőhöz képest egy rutinos ember 2-3-szoros sebességgel mér le egy adagnyi növénykét. És legalább nem szaladnak el.

És aztán persze megvannak az eredmények papíron. Ezt be kell másolni egy excelbe. (Oké, van olyan hallgató, aki ül a laptopjával a laborban és rögtön oda írja az eredményeket, ami vagy gyorsabb, vagy nem, vagy leöntik közben a laptopot egy kis sósavval, festékkel stb., vagy nem). Aztán átlagokat kell számolni (a rengeteg mérésből lesz 1-1 szám), diagramokat készíteni, görbéket illeszteni, statisztikai értékelést csinálni, következtetéseket levonni, összevetni más módszerekkel kapott eredményekkel, összevetni a kémiai eredményekkel... Eztán ebből lesz a szakdolgozat, diplomamunka, PhD dolgozat, publikáció. Ha jók az eredmények. És ha nem? Folyt. köv.