Egy fiatal kutató hétköznapjai

Ha a Collembolákról mesélek a hallgatóknak, mindig ez a fő példám: ha otthon valaki szokott szobanövényeket locsolni (na persze, eleve hülye ötlet egyetemistákról ilyet feltételezni, de mégis, hátha), akkor néha előfordul, hogy az öntözés hatására kis fehér állatkák bújnak ki a talajból és a víz felszínén kezdenek el rohangászni. Évek óta hittem benne, hogy ez a jelenség létezik, ugyanakkor becsületemre legyen mondva én tényleg szoktam virágot locsolni (na jó, egy speciális szelekciós folyamat után csak a legalább 1,5-2 hétig vizet nélkülözni tudó növények maradtak fenn a lakásomban – viszont titkos tippem a víz megvonása a ciklámen virágzásra bírására), de évek óta nem találkoztam a Collembolákkal sehol. Csak gyermekkorom halvány emlékei rémlettek fel, hogy bizony, anyukámnál még voltak ilyen kis állatkák a talajban (valószínűleg ő rendesebben bánik a növényekkel, mint én). És aztán egyszer csak mi történt! Óvatlanul locsoltam az egyik növényt, kicsi túl sok vizet is kapott, és hopp! egyszer csak a víz felszínét ellepték a kis fehér Collembolák! Fantasztikus élmény volt, olyan, amire évekig vár az ember és egyszer csak a legváratlanabb, legfelkészületlenebb időpontban megtörténik. (A kép persze gyorsan elkészült, bizonyítékként mellékelve – bár nem sok minden látszik rajta, de esküszöm ott vannak rajta a Collembolák, a kis fehér foltocskák). A nap kérdése természetesen, hogy vajon A. a Collembolákat figyelmetlenül a laborból hazahurcoltam a ruhámon vagy a táskámban, ahol aztán a lakásban téblábolva pontosan ebben a növénycserépben érezték magukat a legjobban, itt megtelepedtek és létrehozták a kis Collembola közösségüket vagy B. a Collembolák mindig is ott voltak és ott vannak VELETEK is és FIGYELNEK!