Kiskorában az ember mindenféle furcsa foglalkozásokat talál ki magának, ha megkérdezik a felnőttek, hogy mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Egypárra tisztán emlékszem: állatgondozó, csillagász, meteorológus. Azt hiszem, az már akkor is tisztán látszott, hogy valamilyen természettudományos foglalkozást fogok választani, amikor kéregmintákat vettem a kertünkben lévő fákról egy papír és színes zsírkréták segítségével (az ötlet egy természetbúvár könyvből származott, amit már ki tudja, hogy melyik rokontól kaptam, de ez úton is köszönet érte).
Nemrégiben egy konferencián járva végre egy olyan előadást hallottam, melynek hatására felelevenedtek a régi szép emlékek, az ökológiai és nomád táborok az erdő közepén, a növény mintavételek a rét közepéről és a növénynevek tanulgatása, az erdőjárás és a rettegés az éjszakai hangoktól, ami jó esetben a faluból idetéved kutyától, rossz esetben egy vaddisznó vagy ki tudja milyen rémisztő vadállattól származtak.
Ez az előadás a hódokról szólt. Valójában bármi másról is szólhatott volna, a lényeg az előadó szenvedélye volt a foglalkozása iránt (mondhatni, hogy az egyetlen hód szakember itt kis hazánkban, persze ki is foglalkozna pont velük). De azért pár szót a hódokról. Tudtátok, hogy:
- A hód a 19. század derekán tűnt el Magyarországról, majd 120 évvel később jelent meg újra, és mára komplex közösség alakult ki?
- Egy hódvárban statisztikailag 3,5 hód lakik?
- A hód az emberen kívül az egyetlen élőlény a Földön, aki gátak építésére és vízszintszabályozásra képes, akár a világűrből is látható méretű hódvárak kialakításával? Úgymond egy igazi „ökológiai mérnök".
- A hód elterjedése konfliktusokat generál, mivel természetes ellensége nincsen, de az erdők kirágásával jelentős károkat okoz?
- Magyarországon ma egyedülálló populációdinamikai esemény zajlik: a hód és a délről érkező aranysakál, ami a hód potenciális ragadozója egyszerre és természetes módon települ vissza a nyugati területekre?
- A hód valójában bazi nagy? A legnagyobb testű őshonos rágcsálónk, akár 30 kg is lehet.
Mindenkinek egy hódot! (Kurt Vonnegut után szabadon.)
Minden esetre ki fog derülni, mert november 11
Alapvetően a saját laborunkról mindig azt gondolom, hogy szörnyen dzsuvás. Nehéz ügy ez, mivel talajjal dolgozunk, ezért óhatatlan, hogy egy kis talaj kiszóródik itt, egy kis talaj kiszóródik ott. Illetve ha egyszerre 4 PhD és 10-12 szakdolgozó/diplomázó használja ugyanazt a kb. 30 négyzetmétert, akkor nem is csoda. Becsületünkre legyen mondva néha fogjuk és rendet rakunk.
munkához szükséges dolgait, eszközeit, mintáit tarthatja, így aztán mindenki a saját kuplerájáért felelős (persze olyan nincsen). A biztonsági előírások szuperpontos betartása (persze, mi is betartjuk, természetesen...). Minden héten más felel az autoklávozásért: csak kikészíted délután a klávozandót és reggelre ott van a munkaasztalodon. Ehhez persze nem árt egy vadiúj programozható autokláv (sterilezésre alkalmas készülék) érintő képernyővel. (Megjegyzem, biztosan többet romlik el, mint a mi 100 éves autoklávunk, amin minden mechanikus, mert nálunk is az újabbakkal van a gond.) A pipettahegy tartókat pedig mindenki maga feltölti, ha egyszer kifogyasztotta!
Különleges élmény volt a Kutatók Éjszakáján előadást tartani. Már előtte kiderült, hogy egy egész középiskolás osztály vár az előadásra, kiknek vezetője kolléganőm és bájos segítőtársam volt kémiatanárnője. Ez egy kicsit ránk tette a nyomást, de aztán megráztuk magunkat és belevágtunk. 
ciklodextrin, a szennyezett talajok és a bányászati meddőanyagok, valamint a talajjavításra használható hulladékok. A bátrabbak kinyitották a Collembolákkal (apró ugróvillás, ezáltal bizony ugráló) teli dobozt, beleszagoltak a transzformátorolajjal szennyezett talajba (szakszerűen, óvatosan meglegyezve, ahogy kémia órán tanulták), örültek, hogy közelről is látták a sokat emlegetett vörösiszapot és értetlenkedtek, hogy mi az érdekes a ciklodextrinen, amikor csak egy fehér por. 
Legutóbb egyik kolléganőm egy kis hírt küldött át, melyben világító baktériumból csinálnak villanykörtét (a hír 
Legjobban szeretem a laborban a húslé-agar ízét is illatát. A húslé-agar egy általános táptalaj, a baktériumok és a gombák egy jó része kinő rajta. (Az agaragar tengeri vörösmoszatokból nyert poliszacharid-keverék, sűrítő- és gélképző anyag, mely segítségével a mikrobiológiában használt szilárd táptalajok készíthetőek el.) Megenni persze nem szokás, legalábbis emberek által nem, de a táptalaj úgy készül, hogy a megfelelő alapanyagokat, azaz húskivonatot (hm, igen, jobb nem tudni, hogy miből készül), glükózt, peptont (fehérjékből képződő lebontási termék) és NaCl-ot, valamint az agart némi vízzel összemérjük és feltesszük főni, hogy a szilárd agar felolvadjon. Amikor az agar felolvadt, egy üvegpipettával 10 ml-enként szétosztjuk kémcsövekbe az egészet. És itt jön a kulcspillanat, amikor a műhúsleves íze a gőzökkel az ember szájába kúszik, illata az orrot ingerli. Számomra valamiért az évek során megnyugtatóvá és otthonossá váltak ezek az ízek és illatok.
Valahogy úgy alakult, hogy a kutatócsoportunkban csak nők vannak (összesen kilencen). Mondhatnánk, hogy ez a biomérnök és környezetmérnök szakma elnőiesedése miatt van, vagy hogy egyáltalán több nő (58%) tanul a 
felsőoktatásban és a szellemi foglalkozásúak 66%-a nő (forrás: borsa.hu). De az is lehet, hogy a labormunka és főként a környezettoxikológia valahogy női agyat, bele(együtt)érzést és könnyed precizitást igényel (magyarázatért lásd a korábbi bejegyzéseket).
