A kutatócsoporton belül gyakran küldünk egymásnak érdekesnek tartott cikkeket a kutatási területünk kapcsán.
Legutóbb egyik kolléganőm egy kis hírt küldött át, melyben világító baktériumból csinálnak villanykörtét (a hír itt). Ekkor szinte egyszerre kiáltottunk fel: „Ez miért nem nekünk jutott eszünkbe?”.
Kutatóként dolgozva sokszor érzi ezt az ember, ha egy izgalmas felfedezésről, vagy jó ötletről hall. A másik fele az, amikor az ember kitalál valamit, elképesztően örül és büszke magára, aztán utána olvas, és 99,9%, hogy már valaki valahol megcsinálta előtte. Ekkor persze tovább gondolkozik az ember, hogy hogyan is csinálták, meg lehet-e ismételni, vagy másképp, akár jobban megcsinálni.
De visszatérve a világító bacis villanykörtére: a kezdeti lelkesedés után rögtön jönnek a kétségek, hogy ezt nem is lehet megcsinálni, mert:
- Meddig működik egy ilyen? Áhá, napokig, vagy akár hónapokig.
- Na de hogyan tartják fenn a baktériumokat? Áhá, táptalajon.
- De mi van, ha elfogy a táptalaj? Meg egyáltalán, hónapokig világít? Nekünk a világító baktériumaink intenzíven csak pár órát világítanak.
- Ja igen, egy teljes baktériumközösséget, kis ökoszisztémát hoznak létre, ahol megvalósul az elemek körforgása, a hulladékból újra tápanyag lesz.
- Hm, lehet, hogy meg lehet csinálni. De izgi.
És ekkortól az ember drukkol, hogy sikerüljön.
Akinek kedve van, támogathatja is a kutatást, amit három hallgató! folytat a Wisconsini Egyetemről.
(a kép forrása: Wisconsin Institute for Discovery)
